2. rész

A kocsiban teljes nyugalommal elfogyasztottam a kávémat. Komolyan, ezt megtanultam Kimitől, és nagyon is a hasznomra vált. Teljesen mindegy volt mi történt, ha minden más romokban lett volna körülötte, Kimi Raikkönen lelki nyugalmát szinte (hangsúlyban a szinte szó) semmi sem zavarta meg. És ez bizony jól jött néha. Tudtam magamról, még ha nem is szívesen hangsúlyoztam, hogy engem is bármikor meg tudott nyugtatni.
Könnyedén. Túlságosan is könnyedén.
- Úgy látom a finn mentalitás ragadós - nevette el magát, kék szemeit le nem véve az útról.
- Ezt most miért mondod? - gyűrtem össze a kávés poharamat és visszagyömöszöltem a csomagba, amiből kivettem.
- Olyan nyugodt vagy, mintha nem a reggeli értekezletről késnénk - magyarázta Kimi vigyorogva aztán a hangomat utánozva folytatta - ugyan Kimi, te is tudod milyen fontos ez az értekezlet.
- Ne játssz Raikkönen - vágtam tarkón - inkább vezess.
- Mindig azt csinálom - vont vállat nevetve - nem unod még látni?
- Versenymérnök vagyok vagy mi a fene - nevettem el magam
- És miért vagy ebben olyan biztos? - röhögött Kims,
- Kihúzod a gyufát Raikkönen - jegyeztem meg.
- Ó dehogy - kacsintott - azt semmiképp nem akarom.
Grimaszoltam egyet és kinéztem az ablakon. A gyárba beérve gyakorlatilag végigrohantunk mindenen, tényleg késésben voltunk. Mikor 'belibbentünk' a tárgyalóba Eric elnevette magát.
- Biztosak voltunk benne, hogy együtt jösztök - magyarázta Stephan vigyorogva, mikor leültünk a két oldalára és kérdőn néztünk rá.
- De csak azért, mert ha egyedül jövök soha nem kések - jegyeztem meg - hallod ezt Raikkönen?
- Oké 1-1 - adta meg magát és nevetve feltartotta mindkét kezét.
- Szóval, az értékelések megérkeztek, volt időnk Allan-nel átnézni őket - kezdett bele Eric - a tesztek eredményei elég kedvezően alakultak a csapat számára, aminek természetesen mindannyian örülünk. Ellie, hogy álltok Kimi kormányművével?
- Dolgozunk az ügyön, bár egyenlőre nem tűnik olyan komolynak. Úgy értem Kimi képes kezelni az autót a jelenlegi beállítással is - magyaráztam
- Viszont van egy új változatunk arra az esetre ha versenykörülmények között mégsem működne a dolog - tette hozzá Allan én pedig bólogattam. További másfél óra hasonló beszélgetés után, amikor is Kiminek már komoly problémát jelentett nyitva tartani a szemét, Eric végre kimondta a bűvös mondatot:
- Ez esetben ha nincs további megbeszélnivalónk akkor mehettek a dolgotokra - és emellé úgy mosolygott mintha csak 15 percet beszélgettünk volna.
- Szerintem ha valaki azt mondaná neki hogy holnap reggeli ráérünk még most is ott ülhetnénk - morgolódott félig nevetve Kimi
- Ebédszünetig tiéd a szimulátor - tettem hozzá
- Ki lesz bent? - kérdezte
- Én - vágtam rá - Ian nem ért rá ma.
- És Eric hagyta hogy ne legyen felelős mérnök a szimulátorban? - gondolkodott hangosan Kimi
- Te ma célként tűzted ki magad elé, hogy a földig tipord az önbizalmamat? - kezdtem kicsit ideges lenni
- Mintha ma kicsit túl ideges lennél - felelte
- Rendben - bólintottam és elindultam az irodám felé a szimulátorral ellentétes irányba - szerzek neked egy felelős mérnököt.
- De...-kezdte, de otthagytam. Már abban a pillanatban tudtam, hogy túlreagáltam mikor hátat fordítottam neki. De ahhoz túl büszke voltam, hogy visszaforduljak. Megkerestem Allant és megkértem, menjen be Kimivel a szimulátorba. Aztán bevonultam az irodámba és becsuktam az ajtót. A jól ismert nyugodt környezettől most csak még rosszabbul éreztem magam.
A kevés alvás végül megtette a hatását - gondoltam. Leültem az asztalomhoz, és végignéztem az ott heverő papírokon. Aztán rájöttem hogy a papírmunkát befejeztem, hogy én lehessek Kimivel a szimulátorban. Kifújtam a levegőt, elővettem egy üveg vizet a hűtőből és bekapcsoltam a laptopomat. Elkezdtem megválaszolni a reggel érkezett kérdéseket. Eléggé sikerült belefeledkeznem, mikor kopogtak az ajtómon. Az órámra pillantottam. 12.32. Összevontam a szemöldököm, mert rögtön eszem bejutott a reggeli hisztim.
- Gyere - szóltam ki miközben kikapcsoltam a gépet.
- Szia - jött be Kimi és halkan becsukta maga mögött az ajtót.
- Kimi...- büszkeségem nevetségesen rövid idő alatt adta meg magát, amikor találkozott a tekintetünk.
- Nem - szakított félbe - előbb én. Ne haragudj a reggeli miatt.
- Ne már...én voltam az aki túlreagáltam - feleltem
- Megint keveset aludtál igaz? - kérdezte. Csak képzeltem, vagy tényleg aggodalmat hallottam a hangjában?
- A vihar miatt van - vontam vállat - utálom a viharokat.
- Szólhattál volna - halvány mosoly jelent meg a szája szegletében - átmentem volna hozzád.
- Oké menjünk inkább ebédelni - mondtam gyorsan és elindultam kifelé, ő meg utánam.