Mérhetetlenül ideges voltam a futam reggelén. Nem tudom ez mennyire egészséges ennyi év tapasztalat után, de a gombóc a torkomban tagadhatatlanul jelen volt, és bármennyire is igyekeztem, csak csökkent, de nem tűnt el. Ezt Kimi hamar kiszúrta, de hiába próbálta játszani a "Jégembert" én azért láttam rajta, hogy még ha csak fele annyira is mint én, de ideges. Hát persze, hogy ideges. Két év kihagyás után most készül ténylegesen visszatérni, és az időmérő távolról sem sikerült úgy ahogy azt szerettük volna. Persze senki nem számított első alkalommal pole pozícióra, de azért egy picivel előbbre vártuk magunkat. Szóval mindent összevetve amikor besétáltam a motorhome-ba és mindenki felém fordult, picit melegem lett. Ez olyan tipikus "rajtad a világ szeme" érzés volt, annyi különbséggel, hogy tulajdonképpen nem én ültem be abba az autóba.
- Elisabeth, te csak nem ideges vagy? - kérdezte Simon amikor a boxban összetalálkoztunk. Ekkor már tényleg ideges voltam, mivel csak másfél óra volt a versenyig.
- Simon nem hinném, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy piszkálj - nyitottam ki a laptopomat a tőlem telhető legnyugodtabb mozdulattal.
- Tudom - vigyorgott töretlenül - de Kimi azt üzente, hogy ha úgy látnám, hogy nagyon idegeskedsz amíg ő átöltözik és egyebek akkor adjam oda neked ezt.
Azzal laza mozdulattal húzta elő a kedvenc csokim egy extra méretű kiadását. Elnevettem magam és kikaptam Simon kezéből a csokit. Valaki legalább tudja mire van szükségem. Ugyanakkor pontosan tudtam, hogy Simon volt az aki elárulta neki melyik a kedven csokim.
- Na jól van Rennie húzz innen és hagyj dolgozni - vágtam oldalba nevetve és ő tényleg el is tűnt. Én pedig a laptopomon lévő adatok elemezgetése közben természetesen megettem a csokimat. És közben megjegyeztem magamnak, hogy el ne felejtsem megköszönni Kiminek. Kicsit úgy éreztem magam mint egy hisztis óvodás, akit egy csokival meg lehetett nyugtatni, dehát mi tagadás segített. Mire Kimi is megérkezett már bele voltam merülve a telemetriába mint mindig, és határozottan nyugodtabb voltam mint korábban.
- Na szükség volt a kis ajándékomra? - érkezett meg mellém Kimi talpig overall-ban és természetesen vigyorogva.
- Igen - nevettem el maga és kicsit le is pirultam - és köszönöm.
- Ne nekem - volt vállat és közben már az autót kitoló szerelőket kezdte tanulmányozni - Simonnak is. Ő mondta, hogy biztosan ideges leszel, bár tudod, kicsit furcsa volt, hogy tényleg úgy mondta, mintha én ez ellen komolyan tudnék tenni valamit.
- Tudtál is - nevettem el magam - na gyerünk kifelé.
Kisétáltunk a rajtrácsra, és kicsit szomorúan konstatáltam, hogy nem csak egy rossz álom volt, az autónk tényleg a 17. helyet jelző kockába volt beállítva. Hát ebből kellett nekünk kihoznunk a legjobbat. Pontosan tudtam, hogy nem kéne ezzel foglalkoznom, de eléggé nyugtalanította Grosjean a maga 3. rajtpozíciójával. Nem is tudom igazán megmagyarázni, hogy miért. Talán azért, mert féltem, hogy Kimi elveszti a motivációját, ha azt látja, hogy egy újonc megnyer előle mindent. Talán attól féltem, hogy Eric majd Grosjeant fogja favorizálni, ha látja hogy jobban teljesít. Mennyi butaság- gondoltam néha, de volt, hogy komolyan elhittem, hogy ez így nem lesz jó.
- Föld hívja Ellie-t - lengette meg a kezét Simon az orrom előtt.
- Hmm? - pillantottam rá és szinte erővel ráncigáltam vissza a gondolataimat a földre.
- Pilóta az autóban - jelentette ki, mire én vettem egy mély levegőt és Kimi mellé guggoltam.
- Rendben vagy? - kérdeztem. Bólintott. Én is bólintottam. Aztán szóltak, hogy idő van, levonultunk a rajtrácsról. Innen már minden csak a pillanatok tört részén múlhat majd.
/Kimi szemszöge/
A vér olyan hangosan dobolt a fülemben, hogy majdnem elnyomta még az autók motor hangját is. Mélyeket, és egyenletesen lélegeztem, próbáltam nyugodt maradni. ilyenkor volt a legnehezebb megőrizni a "Jégember" álarcot. A feladatra kell koncentrálnom. Meg kell mutatnom nekik. Mindenkinek. Amikor a lámpák sorban kigyulladtak, és felbőgtek körülöttem a motorok, tudtam, hogy a lehető legjobb helyen vagyok. Sehol máshol nem lennék ebben a pillanatban. És akkor elaludtak a lámpák. Elkezdődött.
/Ellie szemszöge/
Pár másodpercre behunytam a szemem miután elrajtoltak. Aztán gyorsan kinyitottam nehogy lemaradjak valamiről. Minden rendben volt az adatokkal, úgyhogy gyorsan inkább az eseményeket kezdtem figyelni. Grosjean pozíciókat veszített, ezt már csak a túloldalról érkező sziszegésből is ki tudtam következtetni. Button az élre került, elismerően bólogattam, szép előzés volt.
- Webber autója sérült - jegyeztem meg - minek maradt még ott?
- Sose értettem Pilbeam-et - felelte Simon váll vonogatva, szemét le sem vette a monitorról.
- Kimi a sorrend pillanatnyilag Button, Hamilton, Schumacher, Vettel, Rosberg, Alonso, Webber, Massa, Maldonado - mondtam Kiminek a rádióban - te jelenleg a 12. vagy. Előtted Kobayashi van, de gyorsabb vagy mint ő.
Láttam ahogy Kimi szó szerint letolja Kobayashit a pályáról, de megelőzni nem tudta. picit bosszantott, tudtam, hogy valószínűleg Kimit is, így kicsit fellélegeztem mikor végre kiállt előlünk a boxba. Grosjean kiesett, ezen nem tudtam nem mosolyogni, Simon oldalba is vágott, hogy ezt próbáljam ne ennyire feltűnően csinálni, mert Eric leharapja a fejemet. A 20 körben hoztam ki Kimit a boxba, minden rendben ment, gyorsan, tökéletesen.
- Köszönöm srácok, remek volt - dicsértem meg a szerelőimet a rádióban, és újra a telemetriára fordítottam a szememet. A kerék csere után Massa került elénk, őt hamar megelőztük, de jött velünk Kobayashi is. Kezdett komolyan idegesíteni.
- Pillanatnyi sorrend Button, Hamilton , Vetttel, Webbber, Maldonado, Te és Kobayashi - soroltam fel Kiminek a rádióban.
- Miért sárgáznak? - kérdezett vissza Kimi, mire én felvontam a szemöldökömet, de a következő pillanatban már láttam Petrov autóját a pálya szélén - Petrov esett ki. Szerintem lesz egy rövidke biztonsági autós szakasz. Végül 4 kört tettünk meg a biztonsági autó mögött. A probléma csak az volt, hogy Kobajashi felzárkózott, és meg is előzte Kimit. Halkan káromkodtam finnül, ez volt az egyetlen rossz szokás amit átvettem Kimitől. Simon ezen jót nevetett, azt mondta ezt még csak hírből hallotta, de még Kimi szájából sem, nem hogy az enyémből.
- Hátul picit egyenlőtlennek tűnik - jegyezte meg Kimi a rádióban.
- Értetettem - válaszoltam és tanulmányozni kezdtem az adatokat a monitoromon. Kicsit kezdtek már elhasználódni a hátsó gumik, de már nem terveztünk harmadik kerék cserét.
- Hopp Massa - kerekedett el Simon szeme mellettem, mire a monitorra kaptam a fejem. Sóhajtottam, szegénynek már csak ez hiányzott. Sajnáltam Felipét, mert kedves srácnak találtam, de amióta volt az a csúnya balesete a Hungaroringen mintha nem talált volna magára. Ez a kiesés csak a jéghegy csúcsának tűnt, 8 körrel a vége előtt.
- Button, Vettel, Hamilton a sorrend - mondtam Kiminek - mit gondolsz tudsz kezdeni valamit Kobayashival?
- Meglesz - jött a rövid válasz én meg mosolyogva bólintottam. Meg is tette amit ígért, az 57. körben előzte meg. Végül kilencedikek lettünk, ami egyfajta "becsület mentés" volt a csapat számára. Eric elismerően megveregette mindenki vállát, és megköszönte a hétvégi munkát, de én már szinte csak fél füllel hallottam. Igyekeztem az irodámba, aztán meg vissza a home-ba, hogy minél hamarabb összepakoljak. Ilyenkor kicsit sietett mindenki, össze kellett pakolni a teljes boxot, lebontani a motorhome-ot, és kezdeni mindent elölről, valahol máshol. Persze én is megköszöntem a munkát a szerelőimnek, és már mentem is pakolni. A gondolataim máris a következő versenyen jártak. Új verseny, tiszta lap, új kihívás. És tudtam, hogy ott fog állni majd Kimi a dobogón, ha nem is a következő versenyen. De a gondoltam már most büszkeséggel töltött el.
