6. rész

Másnapra jóval ideálisabb körülmények fogadtak minket. Ahogy feküdtem az ágyban és kifelé bámultam a függöny résein, azon kaptam magam, hogy azon gondolkodom, milyen lenne a legelső időmérőn a pole pozíciót megszerezni. Megráztam a fejem, én magam is tisztában voltam vele, hogy ez nem túl valószínű. Idővel biztosan, de ma még nem. Kimi is tudja ezt, de persze pozitívan állunk mindenhez, és nagy erőkkel dolgozunk a szervó fejlesztésén. Már most, ami elég szokatlan, de kétségkívül szükségünk van rá. De változatlanul meg volt az az érzésem, hogy amíg megoldjuk a problémát, a szervó még sok fejfájást fog okozni nekünk. Erre a gondolatra kipattantam az ágyból, és elvettem a gépemet az éjjeliszekrényről. Újra átnéztem az eddigi telemetria adatainkat, hátha találok valamit, ami pontosan rámutat, hogy mi az, amit még ki kell javítani. Sikerült teljesen belemerülnöm, és nem is néztem, mennyi az idő. Így még akkor is ott ültem az ágyamban, pizsamában, amikor Kimi megérkezett.

- Jó reggelt – köszönt mosolyogva a finn – hogy hogy te még ágyban vagy? Beteg vagy?

- Jaj nem, dehogy – válaszoltam – csak a szervón gondolkodom.

Kikapcsoltam a gépet, és elindultam készülődni. Kimi leült az egyik fotelba ami a szobában állt, egy kisebb üvegasztal mellett, és az ölébe kapta a laptopomat. Bementem a fürdőszobába, gyorsan lezuhanyoztam, magamra kaptam egy csapatpólót, meg egy arany színű rövidnadrágot, fogat mostam, feltűztem a hajamat és már készen is voltam. Kimi már nem ült a fotelban, amin nem nagyon lepődtem meg. Az erkélyen állt, és a várost figyelte. Viszont a szobát friss kávé illata lengte be.

- Te képes voltál kávét főzni? – nevettem és kisétáltam utána az erkélyre – ilyen sokáig készültem?

- Dehogy – mosolygott ő is – igazából kicsit kapkodnom kellett magam, hogy elkészüljek.

- Azért köszönöm – mosolyodtam el, és megálltam mellette. Pár percig mindketten némán figyeltük a várost, aztán Kimi javasolta, hogy induljunk.

- Gépemet elpakoltad? – néztem rá, mire határozottan bólintott. Felkaptam a táskámat az asztalról, és a kávésbögrémmel együtt követtem Kimit le a hallba. Leadtuk a recepción a szobáink kulcsait, és lementünk a parkolóházba. A pályára kiérve Kimi a szobájába ment, én pedig az irodámba, hogy összeszedjem a papírjaimat. Lent a boxban már folyt a munka Simon irányítása alatt.

- Jó reggelt Simon – köszöntem, aztán mosolyogva üdvözöltem a szerelőimet is.

- Neked is – mosolygott a mérnök – elég jók a körülmények.

- Igen csak a szervó nem éppen ideális – feleltem – bevallom, ez nyugtalanít.

- Meglátjuk milyen lesz ma – pillantott az autóra Simon – próbálkozunk, hátha találunk valamit.

Hamarosan érkezett Kimi, már felöltözve és beszállta az autóba.

- A levegő hőmérséklete 19°C, a pályáé 33°C. Az egyenesben enyhe szél van – vázoltam fel Kiminek az időjárási adatokat. – fuss 1-2 kört, nézzük meg milyen a szervó.

- Rendben – kaptam meg a rövid választ és a zöld zászló máris megnyitotta a harmadik szabadedzést. Az edzés alatt végig a szervó és a versenybeállítások módosításával voltunk elfoglalva, Kimi futotta mért köröket, aztán bejött a boxba, majd újra ki a pályára. A végül megszerzett 12. hely nyugtalanító volt. Messze nem voltam elégedett, és ezen nem segített, hogy a Ferrari sem volt éppen az igazi.

- Oké Kimi 12. hely – számoltam be az eredményünkről a pilótámnak a levezető körén. Nem szólt semmit, én pedig nekiálltam összegyűjteni a papírjaimat, és az irodámba vonultam átnézni a friss adatokat.